Kedves Gyerekek!
A mai órán a Tisza eredete című mondát fogjátok elolvasni a Tk.: 98. oldalán.
-Tehát az első feladatod az lesz, hogy elolvasod a népmondát!
- A Mf.: 53.oldalán megoldjátok 1. feladatot!
Duna leghosszabb mellékfolyója, Közép-Európa legfontosabb folyóinak egyike, Magyarország második legnagyobb folyója. A Fekete-Tisza és a Fehér-Tisza összefolyásából keletkezik Ukrajnában, Kárpátalján, Rahó közelében, majd érinti Románia, Magyarország, Szlovákia és Szerbia területét.
Fekete-Tisza forrása:
A Tisza hossza valamikor 1419 km volt. Az Alföldön folyik keresztül, amely Közép-Európa legnagyobb síksága, s mint minden síkság, lelassítja a folyók futását. A Tisza is rengeteg kanyart és mellékágat alakított ki, így gyakoriak voltak az áradások.
Több kisebb, sikertelen próbálkozás után gróf Széchenyi István szervezte meg a Tisza szabályozását, ami 1846. augusztus 27-én vette kezdetét.
A Tiszához kapcsolódik még egy népmonda, amely Attila király temetéséről szó. A monda szerint a királyt a Tiszába temették.
-Olvassátok el a Tk. 98.o.2. feladatban található szöveget!
- Szorgalmi Tk.: 98.o.3. feladat. Ehhez adok egy kis segítséget, a következő honlapon tudsz utána nézni:https://hu.wikipedia.org/wiki/Attila_hun_király.
A mai napon nem kell elküldeni semmit!
Jó munkát kívánok!
Juli néni
A mai napon nem kell elküldeni semmit!
Jó munkát kívánok!
Juli néni
Kengyel Csaba
VálaszTörlésBordás iImre
VálaszTörlés