Kedves Szülők és Gyerekek!
A heti feladat, hogy a tanévben tanult táncokat gyakoroljátok és ismételjétek át.
Ezek pedig a következők: - Madison,
- Angol keringő,
- Cha-cha-cha,
- Rumba,
- Jive
A házi feladatokat, számonkérést pedig május 31.ig várom messengeren vagy e-mailen (pap.balazs.ferenc@gmail.com)
Jó munkát,
Balázs bácsi
2020. május 26., kedd
Környezet
Kedveseim!
Ne lepődjetek meg, de most az Összefoglalás rész következik. 2 anyagrészt most átugrunk, de azt majd a következő órákon ügyesen bepótoljuk.
Most fontos lenne, hogy CSÜTÖRTÖKIG megírjátok az összefoglalást!!!! Számítani fog, az év végi jegyedbe ez is, illetve az is, ahogyan, eddig dolgoztál.
Olyan feladatok vannak benne, amiket tudsz, anélkül, hogy kitöltöttük volna a 2 anyagrészt.
Egy feladat van benne, ami után, ha nem tudod, utána kell nézed! Ez a feladat a mf. 65. o / 5. feladat. Lázmérővel kapcsolatos. Ehhez a segítséged: Tk. 56. / 2. feladat !!!!
FELADATOD:
Mf. 64./ 1, 2,
65. / 4,5,6.
Legyetek nagyon ügyesek! Figyeljetek oda! 😉😍
Várom a megoldásokat!
Ölellek benneteket:
Bea néni 💕

ének 05.25-28. Kocsis Éva
Kedves Gyerekek!
A heti 2 ének órát egy blogbejegyzésben teszem fel.
1. Az első óra feladata a TUDÁSPRÓBA kitöltése. Egyszer töltsd ki. HA mégis többször teszed, az első időpontot és eredményt veszem figyelembe. 30 perced van! Légy figyelmes! Sok sikert! 👍
2. A csütörtöki órán pedig folytatjuk az ismétlést.
Áll egy ifjú nyírfa Tk. 38.oldal
Pál, Kata, Péter Tk. 39.o.
Ég a város Tk.40.o
Szélről legeljetek Tk. 43. o.
Csipkefa bimbója Tk. 44.o.
Kattintsatok a dalok címére és énekeljétek el a dalokat! Tapsoljátok hozzá a mérőt!
3. Vedd elő az énekkönyvet és nyisd ki a 70. oldalon. Az ott található kislexikont használjátok a következő feladat megoldásához. Kattints IDE!
4. A LEARNING APPS-ban találtok 2 új feladatot!
Szép hetet kívánok!
Éva néni 💗

Matematika
Matematika Kőművesné Fejes Anita
Kedves Gyerekek!
Folytatjuk az ismétlést.
Feladatok:
Mf: 87. oldal/ 10. feladat (írásban számoljatok)
Mf: 87. oldal/ 11. feladat (A: H=....<*2 K=? 134> Sz=? Ö=? - vagyis 3 féle dolgot kell kiszámolnotok. Először a keddet, utána a szerdát, és csak utána tudjátok az összesent.
Írásban számoljatok! Nem kérek most tervet, becslést, és ellenőrzést, csak választ a számolás után! Az adatot azért jegyezzétek le az üres részre!)
Mf: 87. oldal/ 12. feladat (írásban számoljatok)
Mf: 88. oldal/13., 14. ( 5 db írásbeli osztást csináljatok ellenőrzéssel)
Szorgalmi feladat:
Mf: 88. oldal /15. feladat
A munkafüzet 87., és 88. oldalát kérem elküldeni!
Jó munkát!
Anita tanító néni

Magyar irodalom Lapuné
V.26. Olvasás
Kedves Gyerekek!
A mai napon szintén a Wordwall-ban fogtok dolgozni!
A következő linken találjátok a feladatot:https://wordwall.net/hu/resource/996237/olvasás/mátyás-király-és-kinizsi-igaz-vagy-hamis.
Kíváncsi vagyok mennyire emlékeztek Mátyás király és Kinizsi találkozására! ( Ha nem akkor olvasd el az olvasókönyvedben az erről szóló mondát!)
Az eredménylistát kell lefényképezni és elküldeni nekem holnapig!
Jó munkát kívánok!
Juli néni

Angol E
Good morning!
Mai feladat:
A fájlnévben szerepeljen a neved és a kész feladat dátuma.
Have a nice day.
Tóthné VK
Mai feladat:
- TK 54 olv.+ állatneveket aláhúzni
- TV: M5 - 11:30 (Szólalj meg - angolul) - Nézd, ha tudod!
A fájlnévben szerepeljen a neved és a kész feladat dátuma.
Have a nice day.
Tóthné VK
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Katolikus hittan
Az óra anyagát a következő linken találjátok: G:\A királyság születése 1.10.docx
-

Kedves Gyerekek! A mai órán ismét játszunk! 😊 HANGSZEREK RITMUSOK LEARNING APPS -ba 1 új feladatot töltöttem! Jó szórakozást! Ha...
-
Sziasztok Gyerekek! A mai ének órát kezdjük egy kis pihentető légzőgyakorlattal ! Ismétléshez a Tk. 59./3. feladathoz lapozzatok! Énekel...